A NASA egy hatalmas anomáliát követ nyomon a Föld mágneses mezejében

A NASA évek óta figyeli a Föld mágneses mezejének egy furcsa anomáliáját: egy óriási, alacsonyabb mágneses intenzitású területet az égbolton, amely Dél-Amerika és Délnyugat-Afrika között húzódik.

Ez a hatalmas, folyamatosan fejlődő jelenség, amelyet Dél-atlanti Anomáliának neveznek, évtizedek óta foglalkoztatja és foglalkoztatja a tudósokat, talán jobban, mint a NASA kutatóit.

Az űrügynökség műholdai és űrhajói különösen érzékenyek az anomálián belüli legyengült mágneses mezőre, és az ebből eredő Napból érkező töltött részecskéknek való kitettségre.

A NASA által a Föld mágneses mezejének „horpadásához” vagy egyfajta „űrbeli kátyúhoz” hasonlított Dél-atlanti Anomália (SAA) a legfrissebb adatok szerint 2014 óta kontinentális Európa méretének körülbelül felével tágult, miközben mágneses intenzitása gyengül.

Általában nem befolyásolja a földi életet, de ugyanez nem mondható el az orbitális űrhajókról (beleértve a Nemzetközi Űrállomást is), amelyek közvetlenül áthaladnak az anomálián, miközben alacsony Föld körüli pályán keringenek a bolygó körül.

Nézd meg az alábbi videót egy összefoglalóért:

Ezen találkozások során az anomálián belüli csökkent mágneses térerősség azt jelenti, hogy a műholdak fedélzetén lévő technológiai rendszerek rövidzárlatot okozhatnak és meghibásodhatnak, ha a Napból kiáramló nagy energiájú protonok csapódnak beléjük.

Ezek a véletlenszerű találatok általában csak alacsony szintű hibákat okozhatnak, de jelentős adatvesztést, vagy akár a kulcsfontosságú alkatrészek maradandó károsodását okozhatják – olyan fenyegetéseket, amelyek arra kényszerítik a műhold üzemeltetőit, hogy rutinszerűen leállítsák az űrhajó rendszereit, mielőtt az űrhajó belépne az anomáliazónába.

Az űrben rejlő veszélyek enyhítése az egyik oka annak, hogy a NASA nyomon követi az SAA-t; a másik pedig az, hogy az anomália rejtélye nagyszerű lehetőséget kínál egy összetett és nehezen érthető jelenség kivizsgálására, és a NASA széleskörű erőforrásai és kutatócsoportjai egyedülállóan alkalmasak az előfordulás tanulmányozására.

„A mágneses mező valójában számos jelenlegi forrásból származó mezők szuperpozíciója” – magyarázta Terry Sabaka geofizikus, a NASA Goddard Űrrepülési Központjából 2020-ban.

Az elsődleges forrásnak a Föld külső magjában , több ezer kilométerre a föld alatt örvénylő olvadt vasóceánt tartják. Ennek a tömegnek a mozgása elektromos áramokat generál, amelyek létrehozzák a Föld mágneses mezőjét, de úgy tűnik, nem feltétlenül egyenletesen.

Egy hatalmas, sűrű kőzetből álló rezervoár , az afrikai kontinens alatt mintegy 2900 kilométerrel (1800 mérföldre) található Afrikai Nagy Alacsony Nyírási Sebességű Tartomány, feltehetően megzavarja a mező generálódását, ami drámai gyengülési hatást eredményez – amelyet a bolygó mágneses tengelyének dőlése is elősegít.

„A megfigyelt SAA a régióban a dipólmező gyengülő dominanciájának következményeként is értelmezhető” – mondta Weijia Kuang, a NASA Goddard geofizikusa és matematikusa 2020-ban.

„Pontosabban, egy fordított polaritású lokalizált mező erősen növekszik az SAA régióban, így a mező intenzitása nagyon gyenge, gyengébb, mint a környező régióké.”

Bár a tudósok még mindig sok mindent nem értenek teljesen az anomáliával és annak következményeivel kapcsolatban, az új ismeretek folyamatosan fényt derítenek erre a furcsa jelenségre.

Például egy, a NASA heliofizikusa, Ashley Greeley által 2016-ban vezetett tanulmány kimutatta, hogy a SAA lassan sodródik, amit a CubeSats későbbi követési adatai is megerősítettek egy 2021-ben publikált kutatásban.

Nem csak mozog azonban. Még ennél is figyelemreméltóbb, hogy a jelenség úgy tűnik, szétválási folyamatban van, miután a kutatók 2020-ban felfedezték, hogy az SAA két különálló cellára osztódik, amelyek mindegyike a nagyobb anomálián belüli minimális mágneses intenzitású különálló központot képvisel.

Hogy ez mit jelent a Szíriai Arab Hadsereg jövőjére nézve, egyelőre nem tudni, de vannak bizonyítékok arra, hogy az anomália nem új keletű jelenség.

Egy 2020 júliusában publikált tanulmány szerint a jelenség nem a közelmúltbeli különös esemény, hanem egy visszatérő mágneses esemény, amely már 11 millió évvel ezelőtt is hatással lehetett a Földre.

Ha így van, az arra utalhat, hogy a dél-atlanti anomália nem a bolygó mágneses mezejének teljes átalakulását kiváltó vagy előfutára , ami valójában megtörténik, ha nem is több százezer éven keresztül.

Egy 2024-ben publikált tanulmány szerint a SAA hatással van a Földön látható aurórákra is.

És éppen a múlt hónapban az ESA Swarm küldetése – egy három műholdból álló űrhajó, amely együttműködve feltérképezi a geomágneses mezőt – új összetettségeket tárt fel.

„Másképp változik Afrika felé, mint Dél-Amerika közelében” – mondja Chris Finlay geofizikus, a Dán Műszaki Egyetem munkatársa. „Valami különleges történik ebben a régióban, ami a mező intenzívebb gyengülését okozza.”

Nyilvánvalóan továbbra is hatalmas kérdések merülnek fel, de mivel ennyi minden történik ezzel a hatalmas mágneses furcsasággal, jó tudni, hogy a világ legerősebb űrügynöksége szorosan figyeli az eseményeket.

„Annak ellenére, hogy a SAA lassan mozog, morfológiai változáson megy keresztül, ezért fontos, hogy folyamatos küldetésekkel megfigyeljük” – mondta Sabaka.

„Mert ez segít nekünk modelleket és előrejelzéseket készíteni.”

Tovább a cikkre: sciencealert.com (Peter Dockrill)