Rejtélyes új sugárzási övet fedeztek fel a Föld körül

Tudósok a napokban számoltak be arról, hogy egy rejtélyes, teljesen új sugárzási övet sikerült azonosítaniuk a Föld közelében. A különleges összetételű mező egy tavaly tavaszi óriási napkitörés után alakult ki bolygónk körül.

A kutatók már jó ideje tudják, hogy a Föld körül annak mágneses mezője, illetve a Napból eredő napszél részecskéi intenzív sugárzási mezőket alakítanak ki. Ezekből az ún. Van Allen-övek közül eddig kettőt ismertek: egy belső, a bolygóhoz közelebbit, és egy külső, utóbbit körülvevő társát.

Csak, hogy amikor a tudósok a NASA Colorado Inner Radiation Belt Experiment CubeSat CubeSat által a múlt év során gyűjtött adatokat megvizsgálták, további, eddig ismeretlen mezők felbukkanását vették észre bennük. Az új – egyébként az előző kettő között megjelenő – sugárzási övek 2024 májusában, egy minden korábbinál intenzívebb koronakilökődés nyomán alakultak ki.Utóbbi erejét jól jellemzi, hogy még Magyarország felett is sarki fények jelentek meg becsapódásakor, illetve az általa keltett rezgéseket még az óceánok mélyére telepített állomások is érzékelték. Ugyanakkor a jelek szerint a Földet körülvevő – minket egyébként a szóban forgó kilökődés káros hatásaitól nagyrészt megvédő – sugárzási öveket is túlterhelte az esemény, és ez hozhatta létre az új mezőket.

„Amikor összehasonlítottuk a vihar előtti és utáni adatokat, azt mondtam: ‘Hű, ez valami igazán új'”, mondta Xinlin Li fizikus a Colorado Boulder Egyetem kutatója az észlelésről. Az új sugárzási öv egyébként végül eloszlott, de csak mintegy három hónappal létrejöttét követően – ami jelentősen több annál a pár hétnél, ameddig tipikusan a korábbi sugárzási övek megmaradtak.A kutatók megnyugtatnak mindenkit, hogy az emberekre a Föld felszínén az új övek nem jelentenek veszélyt, bár a műholdak működésében azért zavart okozhatnak. Emiatt további tanulmányozásukra lesz szükség a létrejöttük és hatásaik pontos megértése végett.